Az ember amikor a munkaerőpiac kapujában áll, rengeteg mindenről álmodik. Egy tökéletes karrierútról, jó fizetésről, sikerekről, megbecsülésről, folyamatos előre haladásról, és még sorolhatnám tovább a végeláthatatlan sort. Természetesen ez így van rendjén, nincs is vele semmi gond, csak amikor az első kisebb pofon megérkezik, kicsit fájdalmasan, elég hamar vissza is térünk a föld felszínéhez közel. Én tisztán emlékszem, hogy arról álmodoztam, mikor az első munkahelyemre felvételt nyertem, hogy nemsokára, évek múlva, de nem túl sokára, egy saját irodám lesz, ahol egyedül fogok dolgozni, szépen berendezve, és a falon egy gyönyörű vászonkép lógott.
Ne kérdezze senki, hogy ez honnan jött, fogamam sincs, mert most sem vagyok ilyen beállítottságú, nem még akkor, de ezt így ebben a formában láttam a szemem előtt. Nem sokkal később erről a munkahelyről egyébként elbocsátották, mert leépítés volt, és hát nyilván én voltam a legfiatalabb, legtapasztalatlanabb, és legkönnyebben elküldhető, végkielégítés és egyéb nehezítő tényezők nélkül. Meg is érkezett ekkor az én életem első nagyobb pofonja. Ekkor nem igazán láttam az irodát a szemem előtt. Azóta sem egyébként.
Be kell hogy valljam azonban, hogy jelenleg ezt a kis történetet az irodámból, a saját, szépen berendezett irodámból írom. És ami még meglepőbb, az az oka. A vászonképek világa. Történt ugyanis, hogy édesanyám, mikor megtudta, hogy előléptettek és saját irodám lesz, meglepett egy balatoni vászonképpel, hogy egy kis jókedvet és nyarat csempésszen az irodába, és hogy sose felejtsem el, hogy a pihenés fontos és az életet nem szabad elfelejteni élni.
Ma már azt gondolom, hogy az a kép akkor nem egy vágyálom, hanem egy látomás volt, mert ez a történet egészen egyszerűen hihetetlen így. Édesanyám ugyanis sosem ismerte ezt a történetet, mint ahogyan azt sem, mit láttam akkor vagy hogyan képzeltem el az irodámat. Sosem hittem a véletlenekben, és azt hiszem ez is csak azt erősíti bennem, hogy vannak dolgok, amik előre le vannak írva. Mint ahogy az is, hogy kell egy vászonkép az irodámba.